1. fejezet

Az eldugott, gyéren megvilágított kocsmát cigaretta füst és részegek hőbörgése töltötte meg ezen a szombat éjszakán. Odakint maró savval és még kitudja, milyen mérgező vegyi anyagokkal keveredett eső zuhogott, ami a csehó egy kitört ablakán még be is szitált. Pont ezen ablak előtt, egy rozoga asztalnál ücsörgött a lebuj egyetlen olyan vendége, aki látszólag mit sem törődött a veszélyes vízcseppekkel. Nyugodtan sörözgetett és valamilyen zöldesen parázsló cigarettát szívott a székében hátradőlve. Ekkor akadt meg a tekintete valamin, ami az oldalából állt ki.
- Picsába – mondta halkan. – Ezt eddig hogy nem vettem észre?
Azzal rámarkolt az apró tárgyra, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta magából. Egy kés volt az, melynek finoman ívelt pengéjét a férfi vöröses-fekete vére festette meg. Egy darabig csak nézte, nézegette, aztán az asztalra helyezve – persze egy kortyot és slukkot követően - már épp azon kezdett morfondírozni, hogy vajon lehet-e belső vérzése, mikor a kocsma ajtaját valaki szinte szó szerint kitépte a helyéből. Egy csapzott, megviselt és rendkívül feldúlt alak rontott be rajta, aki a csehó közepéig trappolt, majd megállt és fújtatva, valamint a rossz fényviszonyok miatt hunyorogva körbekémlelt a helyiségben. Hamarosan kiszúrta a továbbra is iszogató és dohányába mélyedő vendéget, mire az asztalához viharzott.
- Te rohadt állat! – mutatott rá fenyegetően. – Kinyírtad a bátyámat!
Akár csak a külseje, a hangja is tükrözte belső, őszinte haragját, szemével pedig villámokat szórt. A férfi azonban nem reagált rá semmit, csak szívott egy jó nagyot a cigijéből.
- Mondj már valamit! – üvöltötte hirtelen az elázott, hajléktalannak tűnő figura.
Erre a továbbra is végtelen nyugalommal üldögélő vendég felvonta az egyik szemöldökét.
- Mégis mit? – kérdezte kurtán.
- Mégis mit? – kérdezett vissza eszelős stílusban az alak, aztán tenyereivel akkorát csapott a kis asztalra, hogy az majd’ össze rogyott. – Öreg, néhány pillanat múlva halott leszel! Úgyhogy ne szórakozz velem! Halljam, miért tetted?
A férfi elnyomta a már majdnem leégett cigarettát, és nyelt egyet a söréből is, aztán félrevonta a tekintetét és megpróbálta összeszedni a gondolatait. Röviddel ezután így szólt:
- A fivéred – akivel egyébként semmilyen szinten nem álltál rokonságban, pusztán csak sorstársak voltatok – egy szarházi, kábszerfüggő csöves volt. Aki embereket ölt meg és rabolt ki, hogy a napi adagjait meg tudja venni. Ezzel alapvetően nem is lett volna akkora probléma, sőt még jót is tett sokszor a társadalommal, hiszen a hozzátok hasonló véglényeket tette el láb alól. A baj az volt, hogy csak általában, és nem mindig. Ez lett a veszte. Mert pár napja egy olyan valakit ölt meg, akit nem kellett volna. Akinek a családtagjai rendelkeztek annyi pénzzel, hogy felbéreljenek a tettes felkutatására és likvidálására. Én pedig elvégeztem a munkát. Arról nem tehetek, hogy a húgyagyú cimborád volt az elkövető. De ha ez vigasztal, nem adta könnyen a bőrét. Sokáig vertem, mire széthasadt a koponyája.
Kimérten, érthetően és roppant lekezelően beszélt, ami eszméletlen módon felnyomta a csurom vizes hajléktalan vérnyomását, az utolsó mondatával pedig végképp elborította annak agyát.
- Megdöglesz! – bömbölte az alak, mire szakadt esőruhájából egy revolverszerű energia pisztolyt rántott elő, és a férfira szegezte. – Drun Jol-Kes… te fasszopó zsoldos… neked most kibaszottul annyi!
A lebuj minden morajlása megszűnt, és az összes szem a balhé irányába szegeződött. Habár a legalsóbb szinti kocsmákban, mint amilyen ez is volt, nagy népszerűségnek örvendtek a váratlanul kirobbanó, agyatlan öldöklések, ehhez mégsem mert senki csatlakozni. Mert az imént elhangzott név olyan hírhedt volt, hogy még a legkeményebb kocsma betyárok is behúzták fülüket, farkukat, ha meghallották. Ekkor egy félmosoly jelent meg Jol-Kes arcán.
- Nem hinném, hogy annyi lenne nekem – ingatta meg a fejét. – Nem itt, és nem most.
Az eszét vesztett hajléktalan biztos volt a dolgában, és vicsorogva húzta meg a ravaszt. Ilyen közelről az energia pisztoly apró darabokra robbantotta volna a zsoldos fejét, és még a falon is lyukat ütött volna. Már ha elsült volna. Azonban ez nem történt meg. Sőt néhány tompa sípolást követően még ki is kapcsolt. A viharvert alak eltökéltsége hirtelen és látványosan alábbhagyott, miközben még néhányszor megpróbált az utolsó, néhány csepp sörét elfogyasztó Jol-Kesre lőni, persze mindhiába.
- Határozottan tetszik az ötlet, hogy a drágalátos fogadott testvéred fegyverével akarsz végezni velem - ismerte el a zsoldos. - Ám azt érdemes lett volna leellenőrizned, hogy van-e benne nafta, hiszen üres pisztollyal csak egy félkegyelmű próbálna meg gyilkolászni, nemdebár? – bazsalygott provokálóan. -  A celláját én magam szedtem ki nem sokkal ezelőtt. Mondjuk az még számomra is érthetetlen, hogy a stukkert miért nem tettem el, hisz elég pofás darab – töprengett el, majd egy hirtelen mozdulattal kikapta a hajléktalan kezéből a fegyvert. Erre az, kétségbeesetten nyúlt a kiürült sörösüvegért, ám Jol-kes gyorsabb volt nála, és a kést, amit nem sokkal ezelőtt húzott ki magából, a szemébe állította. Az elázott alak feje úgy rándult hátra, hogy majd’ leszakadt a nyakáról, aztán egyensúlyát vesztve az egyik asztalra zuhant, amivel együtt oldalra billenve – közben az ahhoz tolt székeket felborítva - végül a földön fetrengve végezte. Néhány pillanatig eltartott, mire felfogta, mi történt vele, de utána, és a sokk hatásának múltával dobhártya szaggató ordításba kezdett.
- A bökő a kamu bratyódé volt, tartsd meg emlékbe – vetette oda a hajléktalannak a zsoldos. – Most pedig takarodj innen, te szánalmas féreg, amíg jókedvemben vagyok!
Nem akart meghalni az alak, így, bár leírhatatlanul fájt testileg és lelkileg is fél szemének elvesztése, valahogy kivonszolta magát a csehóból. Amint lelépett, az utána maradt vérfoltokat és rendetlenséget egy nagydarab, lassúmozgású mechanikus lény kezdte eltüntetni.
- Csapos! – kiáltotta Jol-Kes a pult mögött álldogáló csinos lánynak, aki a balhé miatt még mindig megszeppenve álldogált. – Egy újabb üveg sört kérek!
Miközben az italára várt, azon elmélkedett, hogy vajon milyen megbízást fog kapni legújabb felbérlőjétől, akinek elméletileg már meg is kellett volna érkeznie. Habár a foglalkozásából fakadóan elég egyértelműek a rászabható feladatkörök.

-

 Az apró szoba sötétségét csak a monitoron időnként fel-fel villanó narancssárga és zöld színek váltakozó pislogása törte meg, egészen idáig. Egy erősen akadozó dallam jelzett az asztalon heverő, megviselt állapotú kommport eszközön. Hangüzenet érkezett.
 - Hívj nappal, te gyökér! – kiáltotta el magát rekedt hangon Sam, de az eszköz rendíthetetlenül mondta a magáét. A hunyorgó alak a sötétben végül rászánta magát, hogy megnézze a neki szánt üzenetet. Nagy nehezen feltápászkodott a nyakatekert pózból, melyben a széken aludt.
 - Fényt.
A hangfelismerő rendszernek köszönhetően a villany azonnal felkapcsolt. Kellemes fénnyel töltötte meg a szoba terét, melynek falai szinte papír vékonyak voltak. Minden apró rezdülését lehetett hallani a környező szomszédoknak, köszönhetően a több szintezésű, túlnépesedett város harmincéves "panelprogramjának". Sam felkapta az eszközt. A hangüzenetben a következő állt:
 - #...Van egy jól fizető munkám a számodra. Este tízkor. A Sermon-sarki videofülkénél...#
Felkapta a kabátját és a kommport eszközt, majd az ajtó felé indult. Egy szelet pizzát a dobozból még felmarkolt, hogy egy kis energiához jusson. Az épületből kiérve neon reklámok hada világította meg. A város alsó szintjein erősen szennyezett a levegő. Ennek hátránya, hogy ha elered az eső, a különféle vegyi anyagok elegye maró vegyületet hoz létre a lehulló csapadékból. Az előrejelzés szerint eső lesz egy órán belül. Ennek tudatában sietve indult a legközelebbi megállóhoz, hogy időben odaérhessen a megadott címre. A koszos megálló gyengén kivilágított volt, csak az előtte elhaladó járművek világították meg azt. Kisvártatva megérkezett egy rozoga állapotú, több szerelvényből álló tömegközlekedési eszköz, mely stabilan kapaszkodott a függőpályáján. Sam felszállt és leült az első helyre és vizslatta a jármű falán a megállók számát. Csak négy megállót kellett mennie ahhoz, hogy onnan pár perc alatt elérjen a fülkéhez. A város töredékét átszelve, az ablakból számára semmi újdonság nem fogadta. Lepukkant negyedek, pislákoló reklámtáblák, rozoga épületek. A felhalmozódott szemétkupacok majdnem minden ház előtt ott hevernek, melyet az automatizált közterület fenntartó rendszer már képtelen kezelni. A sötét utcákat és sikátorokat nagyrészt furcsa figurák, otthontalan emberek, prostituáltak és veszélyes alakok róják.
 - #...A hetes megálló következik...# – mondta egy gépies női hang a szerelvény hangszórójából. Nagy ásítás közepette, elgémberedett végtagjait megnyújtóztatta, majd felkelt az utasülésről. Az ajtóhoz állt, ránézett az órájára. A szerelvény egy percen belül a megállóhoz ér, mely lassan fényárba borul. A pályáját megragadó függőbusz nagy zajok és szikrák közepette lassulni kezd, ahogy közeledik úti céljához. Az elöregedett ajtók kinyílnak. Sietve leszáll, s gyaloglás közben rágyújt egy cigarettára. Ismét rápillantott az órájára, s a fejére húzza a kabátja kapucniját. A fejlett meteorológiai előrejelzéseknek köszönhetően szinte percre pontosan elered a savas eső, mely elől az utcán ácsorgó emberek sietve fedél alá húzódnak. Fittyet hányva a maró csapadékra, Sam lábait kapkodva halad előre a videofülke irányába, mely felett egy hatalmas kivilágított táblán a következő felirat áll: "Sermon, #7". A városok szintjeit, külön-külön kerületekre osztották szét, különféle ajnározott hírességekről, lejáratott közszereplőkről és a kerület számáról elnevezve azokat.
 - Na végre. – motyogta gorombán, miközben megragadta a fülke ajtaját. Bemászott a videofülkébe, melyben a székre ülve várta a beérkező hívást. A videofülke egyik nagy előnye, hogy nem látni, hogy ki tartózkodik benne, viszont bentről minden külső történés kristálytisztán látható. Egyszer csak megszólal egy kótyagos dallam a feketére festett fülke hangszórójából, s a képernyőn a "VideoKom" logó villogni kezd. Sam előveszi a zsebéből a kommport eszközét, melyet egy barkácsolt kábel segítségével rácsatlakoztat a videofülke termináljára. Felkapja egyik fülére a kagylót és a hívás máris kezdetét veszi. A képernyőn villogó logó eltűnik és a zajos adáson keresztül egy elmosódott emberi alakot látni, aki eltorzított hangon így szól:
 - #...Üdv, VR75. Amint látom érdekel a meló. Egy megbízónknak szüksége van egy tőle ellopott dokumentumra. Huszonnégy órát kapsz. Zsíros summát fizet, ha elvégzed, vastag az illető.#
 - Mégis mennyi az az annyi? Aprópénzre nem ugrok.  – mondja idegesen, miközben ki-kitekintget a fülke ablakain.
 - #...Nem sírjon a szád! Ha sikerrel jársz, 250,000N üti a markod.#
 - Készítheted a suskát ARTHUR7...
 - #...Tartsd nyitva a szemed okostojás, mert ez nem akármilyen meló. Ha bárki rajtakap, hogy te odabent lófrálsz és csorgatod a nyáladat, mint egy kivert kutya a hentes üzlet előtt, akkor neked kurvára véged!# – magyaráz az ismeretlen.
 - Megvannak a saját módszereim ARTHUR7...te csak foglalkozz szépen az átutalással, a többit meg bízd rám. – reagált Sam, majd meggyújt egy cigit.
 - #...Küldöm a lekódolt infót a melóról, jó szórakozást VR75!# – hadarja az idegen, majd bontja a hívást és visszaáll a VideoKom logó a képernyőre. Ezzel egy időben egy élesen csikorgó, sistergő hang szólal meg Sam kommport eszközéből, mely körülbelül öt másodperc elteltével elhallgat. Lehúzza a terminálról az eszközét, majd zsebre vágja azt. Kicsapja a fekete fülke ajtaját, és sietve halad a megálló irányába, de sajnos vesztére. A megálló információs monitorán nagy sárga felirat figyelmeztet, hogy a legutóbbi szerelvény, amiről leszállt, elakadt. Ezért a függőpályán tartózkodó összes függőbusz automatikusan vészféket húzott a hibaelhárítás idejére. Ennek tudatában sietve gyalogolni kezdett, hogy legyen elég ideje a feladata elvégzésére. A folyamatosan zuhogó savas eső miatt az utcán már alig lehetett egy-két embert látni, szinte teljesen kihalttá vált a kerület. Egy pillanatra feltekintett. A város magasabb szintjeiről áradó fények a veszélyes esőcseppeket egy pillanatra csillogó gyöngyökké változtatták. Sam pár másodpercig bámulta az érdekes jelenséget. Eközben a háta mögül zihálást és egyre hangosodó gyors lépteket hallott, melyek töretlen ütemben váltották egymást. Abban a pillanatban, hogy hátranézett, az idegen alak utolérte és felöklelte Sam-et, aki két métert csúszott hason a járdán.
 - A jó kurva anyádat te féreg! Hogy fordulnál fel! – kiáltotta teli torokból az idegennek a földről, de az megállás nélkül tovább rohant. Sam morgolódva feltápászkodott, leporolta magát és tovább indult. Útközben rágyújtott és átvizsgálta a zsebeit. Megnyugodott, megvan minden. Már több mint fél úton járt hazafelé, miközben időnként elejtett egy-egy káromkodást, a történtek után. A koszos utcán elhagyatott üzletsorok, lerobbant kocsmák, kivilágított játéktermek és klubok sora váltotta egymást. A szinte néma városi zajt váratlanul megtöri valami. A legközelebbi csehóból négykézláb tántorog ki egy hajléktalannak tűnő, vérző fickó, aki torka szakadtából üvölt, mint aki menekül valaki elől. A kocsma mellett elhaladva szemet szúr egy kitört ablak és egy mögötte ülő fakó bőrű, cigit pöfékelő szakállas fickó. Egy pillanatra farkasszemet néz Sam és a szürke bőrű idegen, aki gúnyos mosollyal töri meg a pillanatot. Sam elvonja tekintetét a veszélyesnek tűnő figuráról majd tovább halad és meg sem áll egészen hazáig.